Press "Enter" to skip to content

Ötmilliárdból fejlesztik a Balaton-parti kempingeket

A magyarországi szálláshelyek teljes körű felújítását célzó program utolsó szakaszára, valamint további turisztikai fejlesztésekre újabb 150 milliárd forintot biztosít a kormány – írta meg az Infostart.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója Alsópáhokon, a Kolping Hotel fejlesztéseinek átadása és egy újabb alapkőletétele alkalmából elmondta: még ezen a héten 85 milliárd forint támogatást adnak a 100 szoba feletti vidéki szállodák építésére és felújítására, valamint 4 darab ötcsillagos vidéki szálloda megújításának támogatására

Még májusban 5 milliárd forint keretösszeggel írnak ki pályázatot Balaton-parti kempingek fejlesztésére.

Mindezeken felül a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban, melynek célja, hogy 28 000 szálláshely összesen 55 000 szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kapjon még ebben az évben.

A cél az, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A szakember szerint Magyarországon a belföldi turizmus fog elsőként helyreállni, a belföldi utazók száma és költésük is magasabb lesz, mint tavaly volt. Erről már Zalakaroson, a helyi tourinform iroda felújításának átadásán beszélt Guller Zoltán. Mint mondta, a belföldi vendégforgalom után elsőként a környező országokból érkeznek külföldiek, majd őket a schengeni határokon belülről érkező turisták követik.

A válságból való kilábalás adócsökkentéssel és a fejlesztések folytatásával, sőt ha lehet, még több fejlesztéssel érhető el, a megszorítások csak elmélyítik a válságot.