Kormányzati támogatással csaknem hárommilliárd forintból több mint 90 strand újul meg idén, ezek közül több mint hatvan a Balatonnál található, erről beszélt Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese nemrég – írta a veol.hu.
Veszprém megyében is látványos megújulás lesz a tó mentén, egyebek mellett Alsóörsön, Balatonfüreden, Örvényesen és Zánkán. Alsóörsön csúszdákat is építenek.
Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere elmondta, a strand fejlesztésére, amit évente 150 ezren keresnek fel, az önkormányzat 35,6 millió forintot nyert. Ebből a pénzből felújítják a vizesblokkokat, szabadtéri öltözőket építenek, és egységes tájékoztató táblákat helyeznek ki. A település az MTÜ csúszda pályázatán is sikeresen szerepelt, így 50 millió forintból a községi strandon, 90 millióból pedig az alsóörs-paloznaki Pelso kemping strandon fejlesztik a csúszdákat, legkésőbb a 2021-es nyári szezonig.
Filep Miklós, Zánka polgármestere közölte, a kormányzati támogatással a községi strandon, mintegy 31 millió forintból vizesblokkokat, és baba-mama szobákat alakítanak ki, mintegy 10 millióból új lépcsőket tesznek a vízbe. Hatmillióból öltözőkabinokat építenek, és ugyanennyiből eligazító táblákat tesznek ki.
Balatonfüreden az Esterházy és a Kisfaludy strandokra, amelyek a nyári szezonon kívül közparkként, illetve rendezvények helyszíneként üzemelnek, összesen 70 millió forintot nyert el a település Somogyi László, a fürdőhelyeket működtető Probio Zrt. vezérigazgatója szerint. Idei céljuk, hogy rendbe tegyék a vizesblokkokat, amiket egyébként a hatalmas forgalom miatt folyamatosan felújítanak. Emellett négymillióból mindenhová táblákat is elhelyeznek. Fejlesztik mintegy 12 millióból az öltözőkabinokat, mintegy 10 millióért pedig vízbejáró lépcsőket helyeznek el.
Huszár Zoltán, Örvényes polgármestere elmondta, hogy legújabb nyertes pályázatukkal, több mint 10 millió forintból pedig napozóstéget építenek, és információs táblákat helyeznek el, legkésőbb augusztus végéig. Mindemellett a strandon elbontották a régi kiszolgáló épületeket, újakat építenek, amire egy területfejlesztési pályázattal 217 milliót nyertek, amit az önkormányzat mintegy 25 millióval kiegészít. Ezt a munkát terveik szerint november végére fejezik be.
Forrás: Veol.hu/MTI